Úgy tűnik, a helyiek is ráunnak néha a tradicionális reggelikre. Ma meglepő módon (az étterembe nagy a tömeg..) a szállodán kívül reggeliztünk. Mint utóbb kiderült ez az egész napra, még a vacsorára is ráteszi a bélyegét. A szakmai része a napnak abból állt, hogy meg kell tekinteni 3-4 olyan gyártó céget, aki a korábban általam kiválogatott lámpatesteket európai piacra, minőségi besoroláss
al tudja gyártani. Az egyik ilyen gyártó cégnél, a tulajdonos irodájába észrevettem egy nagy, öblös üveget. Odaléptem a polchoz és jobban szemügyre vettem a az üveget és annak tartalmát. Az aljában valami sűrű cucc lebegett, maga a folyadék inkább sárgásnak tűnt, mintsem barnának. Nehéz ezt megállapítani, mert nagy a félhomály. A tulaj látva a tanácstalanságomat, odalépett hozzám és a tolmácson keresztül kérdezte, hogy tudom-e, hogy ez mi? Mondtam, hogy csak sejtem, de nem vagyok benne biztos. Az üvegben hangya-pálink volt, amire nagyon vigyázott a tulaj, mert állítólag hihetetlen erővel hat a férfi teljesítő képességére. Bár ezt nem tudom, hogy honnan állapította meg, mert ebből az üvegből egy csepp sem hiányzott, illetve az üveg szemre, volt vagy 10 liter. Ha ezt ez a 150 cm mély, 45 év körüli, 50 Kg-os fószer mind becsókolja, akkor tuti alkohol mérgezésbe, de legjobb esetben is hangya mérgezésbe beledöglik. A jópofa találkozó után még hasonló rutin találkozások következtek. Az utolsót követően kérdezték, hogy mit ebédelnék szívesen? Mit? Hát csirkét, válaszoltam, abból nagy baj nem lehet. De lett, ismét. Megálltunk egy olyan igazi helyi sarki kifőzdébe, ahova az ember csak akkor megy be, ha az éhhalál fenyegeti. Itt kerek asztalok, milyen meglepő módon, és a közepükön egy nagy nyílás. A pincér határozott üvöltésünkre letörli a moslékot az asztalról, és egyben rakja is a faszenet az asztal közepén található tartóba. Már látom, hogy ez az ebéd messze eltérő lesz a többi korábbitól. Jöttek is a kaják sorban. Tészta, csirke láb, rák, rizs és a fő fogás. Galamb. Csőröstől, fejestől, lábastól és ebből is két darab. Felszívtam magam és kézzel-lábbal, de begyűrtem mind a két madara
t. Ez nagyon tetszett a kísérőimnek és azt mondták, hogy ezt csak nagyon kevés európai eszi meg, bátor vagyok! Nem tudtam mit kezdeni a bókokkal, egyszerűen éhes voltam. Ebéd közben figyelmes lettem arra, hogy az udvarról a tulajdonos gyerekei hozzák be a csirkéket-kacsákat az udvarról és a vendégek között, az üres székeket összeforgatva egy bambusz rúdra rakosgatják azokat. Szép látvány az étterem közepén, gondoltam, de akkor még nem tudtam, hogy a java csak most jön. A belezés! Nem volt egy kellemes szaga a dolognak és a +35-38C nem segített a dolgon. Nagyon büdös volt a csirke és kacsa bél a párás melegben. Ez is Kína gondoltam és mentünk tovább a dolgunkra. Napközben semmi érdekes nem történt. Kivéve, ha magát a közlekedést nem tekintem egy öngyilkos mutatványnak, amiről egy komoly tanulmányt lehetne írni.
Egyszerűen szörnyű, és életveszélyes még a legkisebb manőver is! Aztán napközben jól elfáradtunk és jött az a rohadt Kínai tradíció, a zabálás. Komolyan mondom ez itt nemzeti sport. Mindenki, mindenhol, mindig, mindent megeszik. De azt gondoltam, hogy ezt nem lehet már fokozni. De lehet! Egy újabb étterem, ahol immár a jól bevált énekes madarat (fürj vagy veréb a méretéből kalkulálva, de az biztos, hogy nem csirke) választottam. De gondoltam, hogy aki mer az nyer alapon, beválasztok egy kis teknősbéka húst is. Kár volt, mert ma nem a nyerő szériám van előtérbe. A teknős hús szerintem keserű, rágós és csak állítólag nagyon melegen jó fogyasztani. Nem tudom, hogy hidegen milyen lehetett, de így is csak jött-ment a számban, de valahogy nem akaródzott neki lecsúszni. Féltem, hogy kirakom a taccsot, de valahogy megszabadultam a kínos falatoktól. Visszamentünk a szállodába és éreztem, hogy valami nincs velem rendben. Szabályos időközönként görcsölt a gyomrom, de nem volt hasmenésem. Akkor még nem! Aztán éjszaka arra keltem, hogy rám jött a szapora. Közel alszom a fürdő bejáratához (talán 1,5 méter), de megijedtem, hogy kevés lesz a rendelkezésre álló idő. Vert a víz! Elnézést a gyenge gyomrúaktól, vagy azoktól, akik nem szívesen olvasnak naturista dolgokat (ők ugorjanak 1 sorral lejjebb), de én már tudom, milyen a seggemen pisálni! (bocsi..) Következett az öngyógyítás. Lopedium, barack-pálinkával. Kísérőnek barack-pálinka. Ezzel ki is bírtam reggelig. Aztán napközben jött a nem várt segítség. Elmeséltem helyi barátaimnak, hogy van egy apró probléma a gyomrommal. Azt mondták, hogy semmi gond, igyak pálinkát. Mondtam, hogy azon már túl vagyok. Azt mondták, hog
y biztos gyenge, amit iszok. Mondtam, hogy 50-54 fokos lehet. Erre azt válaszolták, hogy a kígyó-pálinka lesz az én bajomra az orvosság! Hosszú órákat töltöttünk el azzal, hogy kígyó-pálinkát keresgéltünk, de mielőtt feladtuk volna a reményt, megleltük egy sufninak is csak jó indulattal nevezhető szatócsboltban. Ez egy 20-25 literes hatalmas ballon szerű üveg dézsa, amiben benne figyel egy jó nagy kígyó. Szegény már nem csak a lelkét lehelte ki, de a testét is megkezdte már az alkoholfürdő. Megkóstoltam, de nem éreztem varázsütés szerű változást. Kelletlen undort annál inkább, mi nagyon tetszett a helyi öregeknek, mert elismerésként ütögették a vállamat. De a móka annyira megtetszett, hogy kértem belőle kóstolót, amit hazaviszek a barátoknak, hogy ízleljék meg. Attól nem félek, hogy ezt kell Kínából Magyarországra importálni. Mert valószínű nem lesz nagy keletje a dolognak. Most arra várok, hogy valami hatását tapasztaljam ennek a cuccnak. Egyenlőre semmi. Diéta, csak rizs, és pálinka reggel, délben, este. Feleségem azt kérdezte, „hogy, Te mindem szart megeszel?” Elgondolkodtam a dolgon, és sajnos azt kell mondani, hogy jelen állás szerint, amit csak elém tesznek. Szóval az utolsó 24 órában olyan ételeket és italokat fogyasztottam, mait odahaza valószínű, hogy az elkövetkezendő 50 évben nem fogok a számhoz emelni. Az Úr adta, az Úr elvette! Nem
kaptam olcsón ezt az élményt, úgyhogy egy darabig mesélem, az biztos!
al tudja gyártani. Az egyik ilyen gyártó cégnél, a tulajdonos irodájába észrevettem egy nagy, öblös üveget. Odaléptem a polchoz és jobban szemügyre vettem a az üveget és annak tartalmát. Az aljában valami sűrű cucc lebegett, maga a folyadék inkább sárgásnak tűnt, mintsem barnának. Nehéz ezt megállapítani, mert nagy a félhomály. A tulaj látva a tanácstalanságomat, odalépett hozzám és a tolmácson keresztül kérdezte, hogy tudom-e, hogy ez mi? Mondtam, hogy csak sejtem, de nem vagyok benne biztos. Az üvegben hangya-pálink volt, amire nagyon vigyázott a tulaj, mert állítólag hihetetlen erővel hat a férfi teljesítő képességére. Bár ezt nem tudom, hogy honnan állapította meg, mert ebből az üvegből egy csepp sem hiányzott, illetve az üveg szemre, volt vagy 10 liter. Ha ezt ez a 150 cm mély, 45 év körüli, 50 Kg-os fószer mind becsókolja, akkor tuti alkohol mérgezésbe, de legjobb esetben is hangya mérgezésbe beledöglik. A jópofa találkozó után még hasonló rutin találkozások következtek. Az utolsót követően kérdezték, hogy mit ebédelnék szívesen? Mit? Hát csirkét, válaszoltam, abból nagy baj nem lehet. De lett, ismét. Megálltunk egy olyan igazi helyi sarki kifőzdébe, ahova az ember csak akkor megy be, ha az éhhalál fenyegeti. Itt kerek asztalok, milyen meglepő módon, és a közepükön egy nagy nyílás. A pincér határozott üvöltésünkre letörli a moslékot az asztalról, és egyben rakja is a faszenet az asztal közepén található tartóba. Már látom, hogy ez az ebéd messze eltérő lesz a többi korábbitól. Jöttek is a kaják sorban. Tészta, csirke láb, rák, rizs és a fő fogás. Galamb. Csőröstől, fejestől, lábastól és ebből is két darab. Felszívtam magam és kézzel-lábbal, de begyűrtem mind a két madarat. Ez nagyon tetszett a kísérőimnek és azt mondták, hogy ezt csak nagyon kevés európai eszi meg, bátor vagyok! Nem tudtam mit kezdeni a bókokkal, egyszerűen éhes voltam. Ebéd közben figyelmes lettem arra, hogy az udvarról a tulajdonos gyerekei hozzák be a csirkéket-kacsákat az udvarról és a vendégek között, az üres székeket összeforgatva egy bambusz rúdra rakosgatják azokat. Szép látvány az étterem közepén, gondoltam, de akkor még nem tudtam, hogy a java csak most jön. A belezés! Nem volt egy kellemes szaga a dolognak és a +35-38C nem segített a dolgon. Nagyon büdös volt a csirke és kacsa bél a párás melegben. Ez is Kína gondoltam és mentünk tovább a dolgunkra. Napközben semmi érdekes nem történt. Kivéve, ha magát a közlekedést nem tekintem egy öngyilkos mutatványnak, amiről egy komoly tanulmányt lehetne írni.
Egyszerűen szörnyű, és életveszélyes még a legkisebb manőver is! Aztán napközben jól elfáradtunk és jött az a rohadt Kínai tradíció, a zabálás. Komolyan mondom ez itt nemzeti sport. Mindenki, mindenhol, mindig, mindent megeszik. De azt gondoltam, hogy ezt nem lehet már fokozni. De lehet! Egy újabb étterem, ahol immár a jól bevált énekes madarat (fürj vagy veréb a méretéből kalkulálva, de az biztos, hogy nem csirke) választottam. De gondoltam, hogy aki mer az nyer alapon, beválasztok egy kis teknősbéka húst is. Kár volt, mert ma nem a nyerő szériám van előtérbe. A teknős hús szerintem keserű, rágós és csak állítólag nagyon melegen jó fogyasztani. Nem tudom, hogy hidegen milyen lehetett, de így is csak jött-ment a számban, de valahogy nem akaródzott neki lecsúszni. Féltem, hogy kirakom a taccsot, de valahogy megszabadultam a kínos falatoktól. Visszamentünk a szállodába és éreztem, hogy valami nincs velem rendben. Szabályos időközönként görcsölt a gyomrom, de nem volt hasmenésem. Akkor még nem! Aztán éjszaka arra keltem, hogy rám jött a szapora. Közel alszom a fürdő bejáratához (talán 1,5 méter), de megijedtem, hogy kevés lesz a rendelkezésre álló idő. Vert a víz! Elnézést a gyenge gyomrúaktól, vagy azoktól, akik nem szívesen olvasnak naturista dolgokat (ők ugorjanak 1 sorral lejjebb), de én már tudom, milyen a seggemen pisálni! (bocsi..) Következett az öngyógyítás. Lopedium, barack-pálinkával. Kísérőnek barack-pálinka. Ezzel ki is bírtam reggelig. Aztán napközben jött a nem várt segítség. Elmeséltem helyi barátaimnak, hogy van egy apró probléma a gyomrommal. Azt mondták, hogy semmi gond, igyak pálinkát. Mondtam, hogy azon már túl vagyok. Azt mondták, hog
y biztos gyenge, amit iszok. Mondtam, hogy 50-54 fokos lehet. Erre azt válaszolták, hogy a kígyó-pálinka lesz az én bajomra az orvosság! Hosszú órákat töltöttünk el azzal, hogy kígyó-pálinkát keresgéltünk, de mielőtt feladtuk volna a reményt, megleltük egy sufninak is csak jó indulattal nevezhető szatócsboltban. Ez egy 20-25 literes hatalmas ballon szerű üveg dézsa, amiben benne figyel egy jó nagy kígyó. Szegény már nem csak a lelkét lehelte ki, de a testét is megkezdte már az alkoholfürdő. Megkóstoltam, de nem éreztem varázsütés szerű változást. Kelletlen undort annál inkább, mi nagyon tetszett a helyi öregeknek, mert elismerésként ütögették a vállamat. De a móka annyira megtetszett, hogy kértem belőle kóstolót, amit hazaviszek a barátoknak, hogy ízleljék meg. Attól nem félek, hogy ezt kell Kínából Magyarországra importálni. Mert valószínű nem lesz nagy keletje a dolognak. Most arra várok, hogy valami hatását tapasztaljam ennek a cuccnak. Egyenlőre semmi. Diéta, csak rizs, és pálinka reggel, délben, este. Feleségem azt kérdezte, „hogy, Te mindem szart megeszel?” Elgondolkodtam a dolgon, és sajnos azt kell mondani, hogy jelen állás szerint, amit csak elém tesznek. Szóval az utolsó 24 órában olyan ételeket és italokat fogyasztottam, mait odahaza valószínű, hogy az elkövetkezendő 50 évben nem fogok a számhoz emelni. Az Úr adta, az Úr elvette! Nem
kaptam olcsón ezt az élményt, úgyhogy egy darabig mesélem, az biztos!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése